Manhattan déli részén alig néhány perc séta választja el a kantoni gőzgombócokat a friss mozzarellától és a ricottával töltött cannolitól. Chinatown és Little Italy jóval több két híres gasztronómiai negyednél: utcáikon több mint százötven év bevándorlástörténete rajzolódik ki. Egy Chinatownon és Little Italyn átvezető séta közben az is kiderül, hogyan formálták a környéket a kirekesztő törvények, az újabb bevándorlási hullámok, a társadalmi felemelkedés és azok a receptek, amelyeket az érkezők magukkal hoztak New Yorkba.
A Doyers Street kanyarja és a Mulberry Street olasz éttermei között alig néhány háztömb a távolság. Chinatownban kínai pékségek, tésztázók és sült húsokat kínáló üzletek sorakoznak, néhány perc múlva pedig már olasz zászlók, delik, cukrászdák és régi családi éttermek között haladunk.
Ezen az útvonalon vezet végig az Ahoy New York Tours & Tasting Chinatown & Little Italy Food Tourja is. A nagyjából háromórás séta nyolc kóstolóhelyet érint, számunkra azonban az a legérdekesebb benne, hogy az ételekhez rendre egy-egy utca, család vagy történelmi korszak története kapcsolódik. A jázmintea, a kínai sütemények, a gőzgombóc, a sült kacsa, majd később az olasz sajtok, a tészta és a cannoli így egy jóval nagyobb történet kapaszkodóivá válnak.
Chinatown egy olyan korszakban nőtt fel, amikor Amerika bezárta kapuit a kínaiak előtt
New York Chinatownja az 1870-es években kezdett kialakulni a Mott Street és a környező utcák környékén. Az ide érkező kínaiak közül sokan korábban az Egyesült Államok nyugati részén dolgoztak, előbb az aranyláz idején, később pedig a transzkontinentális vasút építésén.
Amikor a vasút 1869-ben elkészült, sok munkás elveszítette a megélhetését. Ezzel párhuzamosan egyre erősebb lett a kínaiakkal szembeni társadalmi és gazdasági diszkrimináció a nyugati államokban. Voltak, akik ekkor kelet felé indultak tovább, és Manhattan déli részén próbáltak új életet kezdeni.
Ennek az első közösségnek a gasztronómiai öröksége ma is felismerhető Chinatownban. Az Ahoy kínai szakaszán több olyan fogás kerül egymás mellé, amelyek jól mutatják a negyed dél-kínai gyökereit: kínai péksütemény jázminteával, szivacstorta, gőzgombóc és sült kacsa is része az útvonalnak. A 19. századi kínai bevándorlók jelentős része Guangdong tartományból, köztük Taishan vidékéről érkezett, ezért hosszú időn át a dél-kínai, főként kantoni ízek határozták meg a környék étkezési kultúráját.
Az 1880-as években azonban Washingtonban olyan döntés született, amely évtizedekre megváltoztatta a negyed társadalmát. Az 1882-ben elfogadott Chinese Exclusion Act felfüggesztette a kínai munkások bevándorlását, és egy olyan jogi rendszert erősített meg, amely a kínaiak amerikai letelepedését és állampolgárrá válását is súlyosan korlátozta.
A törvény következményei a családok életében is azonnal jelentkeztek. Chinatownban rendkívül magas lett a férfiak aránya, mivel sokan nem tudták maguk után hozni feleségüket és gyermekeiket. A negyedet emiatt hosszú időn át úgynevezett „bachelor societyként”, vagyis jórészt egyedül élő férfiak közösségeként írták le.
Ebben a helyzetben különösen fontossá váltak a családi, származási és közösségi egyesületek. Ezek kapcsolatokat, anyagi vagy jogi segítséget, munkalehetőséget és közösségi hátteret is adhattak azoknak, akik család nélkül próbáltak boldogulni egy idegen országban.
A „Véres Kanyar” története jóval összetettebb a legendáknál
Néhány percnyi séta után elérjük Chinatown egyik legkülönösebb utcáját. A rövid és élesen kanyarodó Doyers Street ma békésnek tűnik, története azonban évtizedek óta része a New York-i városi legendáriumnak.
A „Bloody Angle”, vagyis „Véres Kanyar” név a 20. század elejének erőszakos összecsapásaira utal. A környéken működő különböző tongok, köztük a Hip Sing és az On Leong között valóban zajlottak konfliktusok, amelyek időnként fegyveres erőszakba torkolltak.
A történetet később a korabeli sajtó és a helyi folklór jócskán kiszínezte. A titkos alagutakról és csatabárdos gyilkosokról szóló történetek látványosak, de nem minden részletük igazolható.
A tongokat sem pontos pusztán bűnbandákként bemutatni. Üzleti, társadalmi, védelmi és közösségi funkciókat is betöltöttek, miközben egyes szervezetek illegális tevékenységekben is részt vettek. A közöttük kialakuló konfliktusok mögött gazdasági érdekek, üzleti rivalizálás és a helyi befolyásért folytatott harc egyaránt állt.
Doyers Street ugyanakkor kulturális helyszínként is fontos volt. 1893-ban itt nyílt meg a Chinese Opera House, amely a rendelkezésre álló történeti adatok szerint a legkorábbi kínai nyelvű színházak közé tartozott az Egyesült Államok keleti részén. Ugyanezen az utcán működik az 1920-ban alapított Nom Wah Tea Parlor is, amely mára Chinatown egyik legismertebb történelmi vendéglátóhelyévé vált.
Az Ahoy útvonala innen a Five Points történetéhez is közel visz. A mai Columbus Park környéke a 19. században New York egyik legsűrűbben lakott és legszegényebb városrésze volt. Írek, olaszok és más bevándorlók éltek itt zsúfolt bérházakban, nehéz körülmények között. Ahogy a területet a 19. század végén és a 20. század elején fokozatosan átépítették, Chinatown is terjeszkedni kezdett, a mai Columbus Park pedig idővel a kínai közösség egyik fontos találkozóhelyévé vált.
Új bevándorlók új ízeket hoztak Chinatownba
A séta további állomásain a történelem ismét az ételeken keresztül válik kézzelfoghatóvá. A gőzgombócok a kantoni étkezési kultúrát idézik, a sült kacsa pedig a siu mei, vagyis a kantoni sült húsok hagyományához kapcsolódik.
A kínai konyha ráadásul már a 19. század végén túllépett Chinatown határain. A környék éttermeit egyre több nem kínai New York-i kezdte látogatni, így a kínai ételek fokozatosan a város gasztronómiájának részévé váltak.
Chinatown újabb nagy átalakulását az 1965-ös amerikai bevándorlási reform indította el. Az Immigration and Nationality Act után jelentősen megváltozott az Ázsiából érkezők összetétele, és a korábban főként kantoni és taishani közösség mellé újabb kínai bevándorlócsoportok érkeztek.
Fujianból és Kína más területeiről érkező családok költöztek a környékre, és ezzel együtt a nyelvi és gasztronómiai kínálat is sokszínűbb lett. A klasszikus kantoni fogások mellé más regionális konyhák ételei kerültek, új tésztázók és kisebb éttermek jelentek meg. A negyed területe is jelentősen megnőtt: a korábbi néhány háztömbös mag az évtizedek során jóval nagyobb városrésszé alakult.
Az utóbbi időszak ismét új kihívásokat hozott. A magas lakhatási és üzletbérleti költségek, a dzsentrifikáció és a generációváltás miatt sok kínai-amerikai család Queensbe és Brooklynba költözött. Flushing és Sunset Park mára önálló, jelentős kínai központokká vált.
Manhattan Chinatownja ettől még továbbra is élő negyed. Piacai, pékségei, éttermei és üzletei helyi közösséget és turistákat egyaránt kiszolgálnak, miközben az utcákon még mindig jól felismerhető az a történelmi réteg, amely a 19. század óta formálódik.
Little Italy sokkal nagyobb volt annál a néhány utcánál, amit ma látunk
Chinatownból néhány perc alatt érünk át Little Italy egykori központjába. A Mulberry Street ma éttermekkel és kávézókkal teli turistautca, száz évvel ezelőtt azonban egy sokkal nagyobb olasz bevándorlónegyed egyik fő ütőere volt.
1880 és 1920 között több mint négymillió olasz érkezett az Egyesült Államokba. Jelentős részük Dél-Olaszországból és Szicíliából jött, sokan szegény vidéki közösségekből.
Little Italy fénykorában a Houston Streettől a Canal Streetig, illetve a Lafayette Street és a Bowery között húzódó jóval nagyobb területhez kötődött. Az egyes utcákon ráadásul különböző olasz régiókból érkező csoportok éltek.
A Mulberry Streethez főként nápolyiak, az Elizabeth Streethez szicíliaiak, a Mott Streethez pedig calabriaiak kötődtek. Saját nyelvjárásaikat, vallási hagyományaikat és ételeiket is magukkal hozták.
Ennek a világnak egyik ma is látható öröksége a Feast of San Gennaro. Az ünnepet 1926-ban nápolyi bevándorlók indították el Nápoly védőszentjének tiszteletére. Vallási eseményként kezdődött, majd az évtizedek során Little Italy legnagyobb utcai ünnepévé alakult.
Little Italy történetét talán még közvetlenebbül lehet végigenni. Az Ahoy séta olasz szakasza azért kapcsolódik jól a környék múltjához, mert több olyan hely és étel kerül az útvonalra, amelyek mögött hosszú bevándorló- és családtörténet húzódik. Az olasz sajtok, a friss tészta és végül a cannoli ugyanahhoz a folyamathoz kapcsolódnak: az érkezők megpróbálták New Yorkban is továbbvinni az otthon megszokott ízeket, ezekből pedig idővel sajátosan olasz-amerikai gasztronómia alakult ki.
A Di Palo’s története 1910-ig nyúlik vissza. A család Basilicata vidékéről érkezett, az üzlet pedig az olasz sajtok és más élelmiszerek kereskedelmével vált a környék egyik régi intézményévé. A túrán friss mozzarella, provolone és olívabogyó is előkerül – olyan alapanyagok, amelyek sok olasz bevándorló számára az otthoni ízekhez teremtettek kapcsolatot.
A Piemonte Ravioli több mint százéves története a friss tésztakészítés hagyományát őrzi. Az ilyen kisüzletek fontos szerepet játszottak abban, hogy az otthonról hozott receptek New Yorkban is tovább élhessenek.
A Grand Streeten működő Ferrara Bakery & Cafe 1892-ben nyílt meg. A régi olasz cukrászda ma Little Italy egyik legismertebb történelmi vendéglátóhelye. A séta végéhez közeledve itt kerül elő a mini cannoli is.
A cannoli szicíliai eredetű édesség, de az olasz bevándorlással együtt New Yorkban is meghonosodott. Jó példa arra, hogyan válhat egy regionális ételből néhány generáció alatt az olasz-amerikai gasztronómia egyik legismertebb süteménye.
Nem messze innen található a Lombardi’s is, amelynek története szorosan összefonódott a New York-i pizza kialakulásával. A helyet gyakran az Egyesült Államok első pizzériájaként emlegetik, ezt azonban érdemes pontosítani. A Lombardi’s 1905-ös engedélye miatt a legkorábbi dokumentált, engedéllyel működő amerikai pizzériák egyikeként vált híressé, miközben pizzát és hasonló pékárukat már korábban is árultak New Yorkban.
Little Italy kisebb lett, de a története nem tűnt el
Little Italy zsugorodásának története érdekes módon részben az olasz-amerikai közösség sikeréről szól.
A második világháború után a második és harmadik generáció tagjai közül egyre többen kerültek jobb anyagi helyzetbe. Sokan Brooklynba, Staten Islandre, Long Islandre, New Jerseybe vagy más városrészekbe költöztek, ahol nagyobb lakásokhoz és jobb életkörülményekhez jutottak.
Az olasz közösség ezzel fokozatosan elveszítette Little Italy korábbi lakónegyed-jellegét. Ezzel egy időben Chinatown az újabb kínai bevándorlási hullámok következtében észak felé terjeszkedett.
A Little Italy név ma lényegében a Mulberry Street néhány háztömbjére koncentrálódik. A környék gazdaságában a turizmus meghatározóvá vált, de ennél jóval árnyaltabb a kép annál, minthogy egyszerűen szabadtéri díszletként tekintsünk rá.
A Ferrarához vagy a Di Palo’shoz hasonló családi vállalkozások valódi kapcsolatot jelentenek az egykori olasz bevándorlóközösséggel. A San Gennaro ünnepe szintén olyan hagyomány, amely ugyan sokat változott az elmúlt száz évben, gyökerei még mindig ugyanahhoz a közösséghez vezetnek vissza.
Chinatown és Little Italy ma már egészen más, mint száz évvel ezelőtt. Éppen ez teszi őket érdekessé. Néhány utcájukon még mindig végigkövethető New York több mint százötven éves bevándorlástörténete – és ennek egyik legkézzelfoghatóbb emléke továbbra is az, ami a tányérra kerül.
Az Ahoy New York Tours & Tasting Chinatown & Little Italy Food Fest Walking Food Tourja ezt a történetet körülbelül háromórás sétába és nyolc kóstolóba sűríti. A program Chinatown és Little Italy történetét az utcákon, régi vendéglátóhelyeken és az egyes közösségekhez kötődő ételeken keresztül mutatja meg; a túra jelenlegi ára 110 dollár. További részletek és az aktuális időpontok az Ahoy New York hivatalos oldalán érhetők el. Ahoy New York Tours & Tasting – hivatalos oldal
Koczka Máté
